Már megint válság van!

Már megint válság van! Pedig másfél éve azt hittük, túl vagyunk rajta, jönnek ismét a növekedés, gyarapodás évei. Erre tessék! Újra kitört a befektetők körében a pánik, a szakértők versenyeznek, ki tud sötétebb képet festeni a közeljövőről. Csak arra nem találok sehol kielégítő választ, hogy miért?
Néha arra gondolok, hogy talán azért nem, mert rajtam kívül mindenki számára oly világos, hogy említeni sem érdemes. Ha így van, akkor nincs más, magamnak kell megpróbálni választ találni a kérdésre. Még a tökéletlen válasz is jobb, mint a semmi.
Ki kell indulni abból, amit magam is látok, amit a saját bőrömön tapasztalok és aztán haladni a mélyebben fekvő rétegek felé. Persze könnyen úgy járhatok, mint amikor az ember elkezd hagymát pucolni. Egyik réteget a másik után hántja le és ha nem figyel oda, a végén eljut a semmihez. Azért megpróbálom.
Miből látom én, hogy válság van? A részvényárfolyamok zuhanásából, a kötvények hozamemelkedéséből. Aki nem rendelkezik részvény, vagy állampapír alapú befektetésekkel, az miként érzékeli, hogy válság van? Ha közalkalmazott, akkor a bérének befagyasztásából, vagy a felmondólevél kézhez vételekor, ha munkanélküli, akkor az álláskeresés hiábavalóságában, ha devizahiteles, akkor a törlesztő részletek emelkedésében, ha vállalkozó, akkor a kereslet csökkenésében. Vannak azért szép számmal olyanok is, akik csak a hírekből, szóbeszédből tudják, hogy válság van. Ez a válság persze őket is érinti, csak oly csekély mértékben, hogy észre sem veszik.
Nehéz volna más fejével gondolkodni, így számomra marad az, hogy a válság közvetlen kiváltó oka, hogy a befektetők megijedtek és pánikszerűen menekülnek minden kockázatosnak ítélt befektetési formából, elsősorban a részvényekből, ott is legelőször a bankrészvényekből, aztán a súlyosan eladósodott országok állampapírjaiból és így tovább. Ugyancsak szabadulnak a kockázatosnak ítélt országok devizáitól is.
De mi ijesztette meg őket? Sok apróbb, nagyobb hír, jelenség, de leginkább azok a szakértői előrejelzések, melyek szerint az elmúlt évben beindult világgazdasági növekedés hamarosan lassulni fog, majd teljesen kifullad és jöhet egy újabb visszaesés is. Mire alapozzák a szakértők ezeket a baljós előrejelzéseket? Hát arra, hogy a gazdaság tartós fellendítéséhez olyan mennyiségű tőke kell, amit a fellendítésben érdekelt államok csak úgy tudnának előteremteni, hogy közben súlyosan eladósodnak. A befektetők pedig látva az eladósodás mértékét, egyre magasabb kamatok mellett hajlandók csak állampapírt venni, ami még tovább növeli az állam adósságát. És akkor kitör a befektetői pánik és válság lesz és gazdasági visszaesés.
De mi köze mindennek a tényleges gazdasági folyamatokhoz, a termelés, szolgáltatás hatékonyságához, a technológiai fejlődéshez? Tulajdonképpen semmi. A befektetőket az ilyesmi nem érdekli. Szívfájdalom nélkül eladják egy kiválóan irányított vállalkozás birtokukban lévő részvényeit is, ha azt látják, hogy a többi nagy befektető is elkezdett eladni. Ugyanakkor nagy mennyiségben vásárolják olyan cég részvényeit, melynek mérlegét a tulajdonosok hosszú ideje hamisítják és már csak hetekre vannak a csődtől, mert most minden nagy befektető részvényeket vesz. A befektetők számára a gazdasági élet túl bonyolult, meg sem próbálkoznak elmélyedni benne. A pénzpiacon gyakran csak percek állnak rendelkezésre egy döntés meghozatalához, ezért a végletekig le kell egyszerűsíteni a döntési feltételeket és ebbe nem fér bele semmiféle részletes gazdasági elemzés. Azt kell tenni, amit a többiek. Ami esésnek indult, attól gyorsan szabadulni kell, amit meg hirtelen elkezdtek venni, abból gyorsan venni kell, mielőtt még nagyon megdrágulna a kereslet miatt. Hogy a papír mögött álló vállalkozás konkrétan hogyan működik, az nem tartozik a befektetéssel foglalkozó szakember kompetenciájába.
A gond csak az, hogy a befektető döntése bonyolult áttételeken keresztül ugyan, de alaposan kihat a gazdaságra. Leszámítva az egészen kicsi vállalkozásokat, a gazdaság szereplői képtelenek normálisan működni hitel nélkül. A nyersanyagot előbb kell kifizetnem, mint ahogy a belőle készült termékért pénz látnék, az alkalmazottaknak is fizetni kell, függetlenül attól, hogy a vevőktől érkezett e pénz. Az új gépsorért, új üzemcsarnokért is fizetni kell, holott még meg sem indult benne a termelés. Hogyan lehet ezt megtenni? Csakis bankhitelből. Kitől kapja a bank a tőkét, amit nekem továbbhitelez? A befektetőktől. Mi történik akkor, ha a befektetők pánikba esnek? A bank nem jut pénzhez, vagy csak nagyon drágán jut hozzá, ezért nem ad, vagy csak nagyon drágán ad hitelt a vállalkozásoknak. Mi az eredmény? Halasztják a nagyon szép profitot ígérő beruházásokat is. Ezzel persze csökkentik a keresletet, ami lassítja a növekedés ütemét, ettől még jobban a bepánikolnak a befektetők és így tovább.
Tiszta bolondokháza! Az ember józan paraszti ésszel úgy gondolná, a nagy gazdasági válságokat olyasmi válthatja ki, mint például a nyersanyagkészletek kimerülése, polgárháború, munkaerőhiány, mert az emberek már nem szeretnek dolgozni, csak fogyasztani, esztelen túltermelés bizonyos termékekből és hasonlók. Ebben a válságban azonban szó sincs ilyesfélékről. A nyersanyagkészletek kimerülésétől még messze vagyunk, ráadásul egyre szaporodik az alternatív nyersanyagforrások száma. Nincsenek nagy területekre kiterjedő háborúk. Az emberek igen is dolgozni akarnak, éppen azért, mert a fogyasztáshoz pénzre van szükségük. Szó sincs túltermelésről sem. Azért van válság, mert a pénzügyi befektetők beijedtek.
De miért is? Mert számos fejlett állam adóssága olyan mértékűre duzzadt, hogy akár csődbe is mehetnek. De miért adósodtak el ennyire? Mert a pénzvilágban a legfontosabb üzlet a hitelezés és a bankok, valamint ügynökhálózatuk bámulatos kreativitást mutatott annak érdekében, hogy hitelfelvételre vegyen rá mindenkit, még azt is, aki ezt nem képes visszafizetni. Amíg rendben befolytak a kamatok és a törlesztő részletek, gátlástalanul vadásztak újabb, meg újabb hitel kihelyezési lehetőségek után. Az egyre kockázatosabbá váló hiteleket azután zseniális trükkökkel megbízható banki terméknek álcázva adták tovább gyanútlan befektetőknek. Mire a pénzügyi felügyeletek észbe kaptak volna és leállították volna ezt az esztelen folyamatot, addigra már késő volt.
i történne, ha a pénzpiac szereplői ráébrednének felelősségükre, ha szembesülnének vele, milyen súlyos következményekhez vezetnek soha ki nem próbált újításaik, az ügyfeleket manipuláló trükkjeik? Akkor a befektetők tartanák, illetve vásárolnák egy vállalkozás részvényeit mindaddig, amíg ott normálisan mennek a dolgok. Jegyeznék reális hozamok mellett egy állam kötvényeit, amíg a szóban forgó állam megbízhatóan törleszt és a törlesztés terhei bőven beleférnek a költségvetésébe. Hitelhez csak az jutna, aki valóban képes azt törleszteni. Megszabadulnánk a mostani és a 2008-ashoz hasonló válságoktól. Lenne persze akkor is hullámzás a fejlődés ütemében, néha átmeneti visszaesés is bekövetkezhet, de annak sokkal racionálisabb és így jobban kezelhető okai lennének.
Mindez persze csak álom. Egy ambiciózus bankár, egy profitra éhes bróker, egy gyorsan meggazdagodni vágyó pénzügyi tanácsadó nem tud kibújni a bőréből. No és persze mi sem tudunk lemondani arról, hogy egyszer az életben ránk is mosolyoghat a szerencse, megfoghatjuk Isten lábát és egy zseniális pénzügyi húzással meggazdagodhatunk, vagy olyan hitelhez juthatunk, ami még a bolondnak is megéri, annyira olcsón adják. Újra, meg újra bedőlünk az ügynök ajánlatának és verejtékes munkával összekuporgatott megtakarításainkból jól hangzó, ám hátterét tekintve teljesen homályos értékpapírokat vásárolunk, erőnkön felül eladósodunk. A politikusok se tudnak majd ellenállni a csábításnak, hogy hitelfelvétellel és annak osztogatásával javítsák a hangulatot a közelgő választások időszakában.
Mi lehet hát a megoldás? A pénzvilág sokkal szigorúbb ellenőrzése. A legnagyobb gond, hogy ez csak akkor hatékony, ha a nemzetek összefognak és egy globális rendszer alakul ki. Más se hiányzik a nacionalistáknak, anarchistáknak, mindenféle szélsőségeseknek! Ám a kényszer nagy úr. Bármilyen nehéznek is látszik egy ilyen határokon átívelő pénzügyi együttműködési és ellenőrzési rendszer kialakítása, szerintem be fog következni. 1945 nyarán is csak kevesen hitték volna, hogy néhány évtizeddel később az ember úgy megy át Franciaországból Németországba, hogy szinte észre sem veszi.