Gondolatok a filozófiáról

A cím azt sugallja, hogy itt most valami nagyon elvont, a hétköznapok világától távol eső témáról lesz szó. A filozófusok úgy élnek bennünk, mint afféle csudabogarak, tiszteletre méltóak, de nem egészen normálisak, ami nem is csoda, hiszen mai világunkban ugyan mire megyünk a filozófiával? Azt jól tudjuk, mit köszönhetünk a matematikának, kémiának, fizikának, csillagászatnak, orvostudománynak. Azt is tapasztaljuk, hogy a jog, a közgazdaság, a pszichológia, a szociológia tudományának művelői is biztos egzisztenciával számolhatnak korunkban. De mire megy ma az ember a filozófiával?
A legtöbb szülő igen csak kétségbe esne, ha gyermeke azzal az eltökélt szándékkal állna elé, hogy a filozófiát választja élethivatásának. Mindent bevetne, hogy lebeszélje róla. Mindezek dacára mégis akadnak szép számmal, akik nem tudják megóvni magukat a filozófia csábításától és egy életre rabjává válnak. Miben rejlik hát a filozófiának ez a különös vonzereje?
Nem szabad elfelejteni, hogy a letűnt történelmi korokban, amikor a természettudományok még gyermekcipőben jártak, a filozófia számított a tudományok legmagasabb fokának. A legnagyobb filozófusoknak helye volt az uralkodók asztalánál, az arisztokrácia tagjai egymással versengtek kegyeikért. A filozófusok azokban az időkben praktikus kérdésekre is kínáltak megoldást. Milyen erkölcsi értékrend szerint éljünk, milyen legyen az ideális állam, mire tanít bennünket a történelem. Mára a filozófia rangja jócskán megkopott, sokak szemében idejét múlt, nevetséges dologgá vált. Mai vonzerejét tehát aligha tulajdoníthatjuk a dicső múltból még megmaradt csillogásának.
Máshol kell keresni a választ, még pedig a filozófia tárgyában. Bármennyit is fejlődtek a természettudományok és a rájuk épülő alkalmazott tudományok, bármennyivel is magabiztosabban mozgunk ma a világban, mint egykor például a középkor embere, még mindig sokan vagyunk, akiket időnként elfog a kétely, mit is kezdjünk életünkkel, van e az életünknek valamilyen rendeltetése, mit tegyünk, hogy jobban érezzük magunkat ebben a világban, hogyan viszonyuljunk a halálhoz, ugyanakkor a vallási felekezetek dogmáinak egyike sem kínál számunkra elfogadható választ. Ekkor fordulunk a filozófia felé.
Lelkesedésünk azonban hamar alábbhagy. A hivatásos filozófusok nem az átlagemberhez szólnak. Nyelvezetük zsúfolva van latin, görög kifejezésekkel, továbbá saját maguk által gyártott fogalmakkal, amelyek jelentését, csak a beavatottak egy szűk köre ismeri.
A hivatásos filozófia világába bemerészkedő laikus arra is hamar rájön, hogy elismert filozófusok ugyanarra az alapvető kérdésre egészen más választ adnak, vagyis nem léteznek a filozófiában olyan, mindenki által elfogadott igazságok, mint a természettudományokban. A filozófusok társadalma táborokra szakad, vannak kantiánusok, akik Kantra esküsznek, ahogy vannak hegeliánusok, sőt vannak újkantiánusok is. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a filozófia területe oly nehezen körülhatárolható és annyira általános, hogy az elméletek tökéletes bizonyítása nem lehetséges. Hogyan bizonyíthatnánk például mindenki számára kétséget kizárólag, hogy Isten létezik? Vagyis a filozófiában mindenki szabadon eldöntheti, elfogadja e Kant, Hegel, vagy éppen Heidegger nézeteinek igazát, vagy sem.
Feltéve persze, hogy képesek vagyunk felfogni valamennyire az értelmüket, ami Hegel esetében gyakorta szinte lehetetlen. Elolvassuk egyszer, kétszer, háromszor, de még mindig nem világos. Továbblépünk, hát ha később megvilágosodik, mert a filozófusokra az is jellemző, hogy egyetlen problémát több száz oldalon át képesek boncolgatni, mindig más és más nézőpontból közelítve felé, vagy pedig ugyanazt ismételgetik, de mindig más megfogalmazásban. Néha sikerrel is járunk, főképp Kantnál, de Hegel sokkal keményebb dió. Egy alkalommal azzal szórakoztattam a nálunk összejött baráti társaságot, hogy találomra olvastam fel részleteket Hegel „A Logika tudománya” című művéből. Könnyesre nevették magukat. Önmagában minden szónak volt értelme, de együtt semmi.
Az ember tehát egy idő után feladja, a vaskos kötet elárvultan porosodik a polcon, vagy olvasatlanul kerül vissza a könyvtárba. Közben azonban valami furcsa történik. Azon kapjuk magunkat, hogy filozofálunk és gondolkodásunkba alattomosan beépültek az olvasottak. Megfertőződtünk a filozófia klasszikusaitól! Aztán felfedezünk olyan szerzőket, mint Heller Ágnes, aki nagy tekintélynek örvend a filozófus társadalomban, de nem átall olyan műveket is közreadni, melyek a filozófiáról szólnak, de nem a filozófusoknak.
Ettől annyira felbátorodunk, hogy elmélkedéseinket le is írjuk és másokkal is megosztjuk. Igaz, hogy ezekről egy profi rögtön megállapítja, hogy óriási közhelyek, vagy fölényesen bebizonyítja, hogy az érvelés ezer sebből vérzik. Viszont az amatőr filozófusnak van egy hatalmas előnye. Az átlagember nyelvén beszél, amit leír, azt a nagy többség megérti. Vagyis sokkal több embert tud megszólítani.
Ami pedig elméletének megalapozottságát, érvényességét illeti? Benne van egy élet tapasztalata és ez nem lebecsülendő. Szakmailag ugyan nyers és kiforratlan, de miután a filozófiában nem léteznek abszolút igazságok, mindenki azt fogadja el igaznak, amiben hinni tud. Van tehát létjogosultsága az amatőr filozofálgatásnak is