Rasszista e vagy?

Manapság a közbeszédben leggyakrabban szereplő kifejezések egyike a „rasszista”. Erősen pejoratív jelző, senki sem szereti, ha rasszistának bélyegzik és hevesen tiltakozik ellene. Mit is takar valójában ez a kifejezés? A „rassz” szóból van képezve, melynek jelentése: egy fajon belüli kisebb csoport, melynek tagjai a többiektől különböző öröklődő sajátságokkal rendelkeznek Az emberi fajon belül is találhatóak rasszok, mint például cigányok, kecsua indiánok, bantu négerek, kínaiak és így tovább, vagyis az emberi rasszok létezését értelmetlen lenne tagadni. Az is könnyen belátható, hogy az egyes rasszok nem csak külső jegyeik alapján különböztethetők meg egymástól, hanem életvitel, hagyományok, lelkialkat, készségek tekintetében is mutatnak rájuk jellemző sajátosságokat. Ilyen alapon a rasszista nem más, mint aki a rasszokkal hivatásszerűen foglalkozik, tanulmányozza őket, összehasonlítja a jellegzetességeiket és ezekből következtetéseket von le, melyeket más rasszistákkal megvitat. Tiszteletre méltó elfoglaltság, komoly felkészültséget és nagy kitartást igényel és társadalmi hasznossága sem lebecsülendő. Legalábbis száz évvel ezelőtt így gondolhatták. Aztán jöttek a nácik, akik az emberi rasszokról készült tanulmányokat felhasználva törvénybe iktatták egyes rasszok hátrányos megkülönböztetését más rasszokkal szemben. Ennek borzalmas következményei vezettek oda, hogy a „rasszista” kifejezés mára szinonimájává vált azoknak, akik a náci fajelmélettel egyetértenek, vagy legalábbis szimpatizálnak vele. De kire is mondjuk manapság, hogy rasszista? Itt nálunk többnyire azokra, akik nyilvánosság előtt sem titkolják, hogy utálják a cigányokat és a zsidókat, az Egyesült Államokban pedig leginkább azokra, akik nem szívlelik a négereket. Bizony, nem szép dolog nyíltan utálni másokat, de még csúnyább, ha pusztán azért gyűlölünk valakit, mert zsidónak, négernek, vagy cigánynak született. Ám egy modern demokráciában az állampolgárnak jogában áll, hogy ellenszenvét kinyilvánítsa, a szólás szabadsága ezt lehetővé teszi. Amihez nincs joga, hogy követelje az általa gyűlölt rasszok törvényes megkülönböztetését, ahogyan ezt a nácik tették. Erős a gyanúm, hogy a ma rasszistának nevezettek többsége nem gondol ilyesmire. Egy részük éppen ellenkezőleg azt sérelmezi, hogy a törvény szerintük bizonyos rasszokkal szemben elnézőbb, mint a társadalom többi tagjával szemben. Amikor egyszer társaságban kifejtettem, mennyire ellenszenves nekem mindenfajta mai értelemben vett rasszista megnyilvánulás, egy ismerősöm a fejemhez vágta: - Te könnyen beszélsz, ahol laksz, mutatóban sem látni egyetlen cigányt, mindenhová autóval jársz. A vállalkozásodat sem tette tönkre zsidó, akinek útjában álltál és nem voltál hajlandó eladni neki a piacrészedet! – Tulajdonképpen igaza volt. Milyen alapon ítélem el azokat, akiknek a negatív tapasztalaiban sosem kényszerültem osztozni? Az ő helyükben könnyen lehet, hogy én is hasonló érzelmeket táplálnék bizonyos rasszok iránt. Mélyen benne van a zsigereinkben, hogy ha egy jól elhatárolható közösség valamelyik tagja súlyos sérelmet okozott nekünk, azt úgy éljük meg, mintha az egész közösség képviseletében tette volna. Ráadásul ezt a beidegződést tovább örökítjük az utódainkra is. Teljesen egyetértek azokkal, akik azt vallják, nem helyes, ha egy rassz egyes tagjai alapján ítéljük meg a rassz teljességét. Azzal is egyetértek, hogy egy ember megítélésében nem lehet fő szempont az, hogy melyik rasszhoz tartozik. Azt is elfogadom, hogy a rasszok közötti feszültség sok tragédia okozója és mindent el kell követnünk, hogy ez a feszültség csökkenjen. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy a helyzeten semmit sem javít, ha minden alkalmat megragadunk, hogy politikai ellenfeleinket rasszistának bélyegezzük, miközben egyesek más rasszal szembeni jogos sérelmeiről nem veszünk tudomást, képmutatóan kijelentve, hogy annak nincs köze a rasszokhoz. Nem rasszistázni kell, hanem a körülményeken kell változtatni, melyek a feszültséget okozzák. Ez pedig nagyon hosszú folyamat lesz, különösen akkor, ha a valódi okok felszámolása helyett annak csupán egyes mellékhatásaival foglalkozunk, mert az sokkal kényelmesebb.